Emlékeznek-e arra a régi, kétméteres hentesre, aki, ha valamiért kitekintett fehér kötényében az utcára, egymaga elfoglalta üzlete egész ajtaját? S nyúzókést használt vacsorához. Könyéken felülre gyűrt inge alól gazdag izomkötegek rándultak minden mozdulatára. Csupasz alsókarját dús, rendszerint vörhenyes szőr fedte, köténye porcán tompa fenőacél függött. S fehér ruházatán, bár látszott rajta, nemrég mosták-vasalták, mindig piroslott ‒ jókor reggel is már – itt vagy amott, némi alvadt vérmorzsa.
Ilyen hentes és mészáros volt Harmos Szaniszló is, de valahogy mégis más, mint a többi.
S a történetet, mely most az ő sorsát követi nyomon, leghatásosabban így kezdhetném:
„A Vágóhíd mögött működő Tarka Tinó-hoz címzett italboltban egyetlen késszúrással megölték Gyóta Károly volt kocsikísérőt. A tettest, Harmos Szaniszló egykori hentest a helyszínen…”
Kezdhetném így, de az igazságot s a történteket nem másíthatom meg. Legfeljebb a tekintetben bocsátkozhatom találgatásokba, hogy az események során mit gondolt az egyik s mit a másik. [...]