Bevezető helyett A Vágóhíd helyén magas, fiatal nyárfák nőnek. A nyárfasorok lefutnak egészen a nádasig, a fák között térdig érő gaz, meg sűrű, tüskés cserjék. Gergián, az egykori vadőr, bizonyára boldog volna, ha látná; annak idején sokszor elmagyarázta nekünk, hogy az énekesmadarak csak olyan fákon szeretnek fészkelni, melyek közelében cserjék, bokrok vannak, ahová elbújhatnak, ha ragadozók támadják meg őket. – Gergián szerette az énekesmadarakat; igaz, legjobban a vízimadarakat szerette, de azért nagyon szerette az énekesmadarakat is. Engem azonban most bosszantanak a cserjék, összeszurkálják a kezemet. A régi Vágóhíd romjait keresem közöttük. Bosszankodva, de azért türelmesen keresgélek, hajlongok a fák alatt, letördelem a bokrok ágait.
Végre találok egy súlyos betonkockát. Az egyik nyárfa tövében lapul, a régi Vágóhíd valamelyik oszlopának itt felejtett darabja; félig a földbe süllyedt, szürkén megbújt a térdig érő gazban. Erőlködve odébb görgetem, hogy a vörös oldalát mutassa felfelé. A Vágóhíd falai belülről mindig vörösek voltak; akkor is, amikor naponta százával ölték itt a marhákat, lovakat, birkákat, meg később is, mikor már csak mi szálltuk meg az elhagyott, nagy kőépületet, belülről még akkor is vörösek voltak a falak, mintha a letaglózott állatok vére ivódott volna örökre beléjük. A vörös falakra mindenféle állatokat és madarakat rajzoltunk, sőt később a rajzokat bele is véstük a falakba. Emlékszem, a kövér Hodonicki Oszkár mindig bikákat és csődöröket rajzolt, erősen felnagyítva jellegzetességeiket, úgyhogy már ötven méterről is bárki megbizonyosodhatott, hogy azok valóban bikák és csődörök. Mi egymás között röhögve ötlábú szörnyeknek neveztük Hodonicki Oszkár apaállatait. De főleg vízimadarakat rajzoltunk, a falak tele voltak vízimadarakkal, többnyire Burai J. rajzolta őket. Burai J. nagyon szépen tudott rajzolni, képes volt órákon át megállás nélkül rajzolni a vízimadarakat, mi pedig, Virág Péter és én mentünk a nyomába, és a rajzokat a falba véstük.
A cserjésben felejtett betonkocka vörös oldalán is egy vízimadár feje és nyaka látszik. Nagy, görbe nyakú madár, lehetne gólya, gém vagy akár kócsag is. De nem, egyik sem. Kárókatona. Ráismerek horgas csőréről. Persze, hogy kárókatona. Burai J. imádta a kárókatonákat, hacsak tehette, kárókatonákat rajzolt a Vágóhíd vörös falaira. [...]