Elvállalták, és harsonázva fújják
az édességes férfiatlanságot;
korholhatatlanok, hidegteremtők,
minden határon túlmenő barátok.
Ingük merész és szárnyuk praktikus,
szagokra néha túl érzékenyek,
ezért szállnak magasra; jó nekik,
csak hangokat kívánnak s fényeket.
Nem szomjaznak: Pomázra visszaérve
nem lökdösődnek a csapok körül –
belül tán nedvesek? vagy torkuk nincsen?
A hidak zengő láncai mögül
a legrosszabbkor vágódnak felém:
magányos, fázós, szemtelen sirályok.
Mohón keringenek, semmit se adnak,
nálam rosszabb apák és jobb királyok.