Bűneim befalazva, vétkeim eltemetve!
Bűntől-szűzen hóként hullok szilvakék szemedre,
mint bűn-föloldozást várva jaj-vad kiskoromban,
a gyóntatószék-rácsnál mezítláb térdepelve.
Pedig hát mi sziklasúly bűnöm volt még akkor,
minek csillag-tömbjétől nyögve tántorog az aggkor,
hiszen lakk-tűz púder-szárnyam nem fürdött koromban,
szín-csók lepke-létem nem kormozta lángpor.
Sem testi, sem lelki cinkosság bűnömmé nem vérzett,
de vérpályám vad hárfa-zenéje pokol-vak láz-végzet,
zöld lámpa jánosbogár szól: a test páfrány-dzsungelében,
zölden lengett jövőm, mint egy kötélen kivégzett.
Vágyam: örökké fürödni tiszta végzetedben,
mint Tibet-hegy ősi jég-láng hó-völgy tengerszemben,
ami könny-kút tiszta angyal-szemfenék Éden.
Bűnöm, ami nincsen, hiteddel oldd föl kegyelmem.