[...]6. A szankciók kérdése mint jogfejlődési probléma. A szankciók részletes tárgyalásánál látnunk kellett, hogy nem csupán a nemzetközi jog alapelvei kerülnek veszélybe az egységes szankciórendszer megjelenésével, hanem a szankciók is megszokott jellegüktől idegen vonásokat vesznek fel abban a küzdelemben, amit a nemzetközi jog szellemével kell folytatniok. Ennek bizonyítéka az a három tétel, amit az egyetemes és részleges nemzetközi jog, valamint a nemzetközi jogpolitika szankcióira felállítottunk. Ezek közül az első ‒ „a szankció minél hatékonyabb, annál kevésbé jogérvényesítés” – az egyetemes nemzetközi jog általános állapotát jellemzi. A második tétel – „a szankció (amennyiben hatékony is és jogérvényesítés is) minél hatékonyabb, annál inkább egyoldalú és partikuláris jogot képvisel” – érvényes az aránytalan hatalmi egyenlőtlenség mellett létrejött partikuláris szerződések szankcióira. A harmadik tétel – „a szankció (amennyiben jogérvényesítés is, kölcsönös és univerzális jogot is képvisel és mindezek mellett hatékony) minél hatékonyabb, annál inkább merev jogot képvisel” – érvényes a mai nemzetközi jogpolitika ma még meg nem valósított célkitűzésére.
Mindezek a tételek világosan mutatják, hogy a nemzetközi jog szankcióinál – akár általánosan érvényes nemzetközi jogot, akár partikuláris jogot, akár puszta jogpolitikai követelményt tartalmazzanak ‒ bizonyos eltolódás áll fenn a szankciók hatékonyságának és helyességének a viszonyában. Hogy a hatékony szankció jogintézménye szervezett jogérvényesítés legyen, minden jogalanyra kölcsönösen kiterjedjen és méltányos jogot képviseljen, mindezek helyesjogi követelmények. A nemzetközi jogi szankció pedig minél hatékonyabb, annál kevésbé felel meg ezeknek a követelményeknek. Bizonyos általánosítással azt mondhatjuk tehát, hogy a nemzetközi jogi szankció, ahol hatékony, ott helytelen, ahol helyes, ott nem hatékony. [...]