[...] Az 1990-es évek közepén, amikor a szóban forgó filmet levetítették abban a bizonyos moziban, Császár huszonkét éves lehetett, és egyetemi hallgató volt. Azt hiszem, a jogi karra járt, de erre nem mernék megesküdni, mert az is lehet, hogy közgazdaságtant hallgatott. A történet szempontjából ennek nincs különösebb jelentősége. Annál fontosabb körülmény, hogy a filmet nem egyedül nézte meg, hanem egy lánnyal.
Akkoriban Császárnak volt egy barátnője, aki szerette a régi filmeket, és az ő kedvéért Császár egy sor olyan alkotást is megnézett, melyekre a saját jószántából aligha váltott volna jegyet. A Távolsági járat című, körülbelül negyven évvel ezelőtt készült magyar filmet bízvást ide sorolhatjuk.
Császár barátnője lehetőleg minden filmet moziban nézett meg, noha volt otthon videólejátszója is, mert úgy vélekedett, hogy még a legnagyobb képernyőn sem láthatóak jól a beállítások részletei, hiába állítható meg vagy pergethető vissza bármelyik jelenet, és különben is, a mozi közösségi élmény. Már csak azért is szerette a mozit, mert véleménye szerint eljárt fölötte az idő, ő pedig szerette – ahogy ő mondta – a „retró cuccokat”.
Szerette a német és a korai szovjet avantgardista filmeket, szerette a francia újhullámot, szerette a hetven-nyolcas fordulatszámú lemezjátszót és a bakelit hanglemezeket. Szeretett gyöngyöt fűzni, és ilyen gyöngyökből készült nyakláncot hordani, szerette aprólékos gonddal befonni, máskor furcsa színűre festeni, megint máskor hirtelen szeszélyből rövidre vágatni a haját, szeretett jövedelemkiegészítés végett felszolgálni egy nemrég nyílt kávéházban a Múzeum körúton, és még sok minden mást is szeretett. Például Császárt is szerette. [...]