[in: R. Zs.: Lázadó dramaturgiák. Palatinus Kiadó, 2003.][...] Egy kellemes színdarab A békecsászár és a hasonló jellegű nyomasztó „világ- és katasztrófadrámák” után üdítő színfoltként hat Az imposztor (1982). Nem véletlen, hogy az író eddigi pályafutása során ezzel a darabbal aratta élete első közönségsikerét. A mű hangvétele és dramaturgiája ismerős a magyar színházi kultúrában, nemcsak azért, mert a cselekmény jól követhető, lineáris és konkrét, hanem mert az anekdota közismert műfaját eleveníti fel. Az anekdota a vesztesek műfaja, a legyőzöttek elégtétele, és a magyar irodalom bővelkedik e vigasztaló hangú írásokban. Az otthonosság érzetét még fokozza, hogy ez az anekdotikus történet ismert drámai ősmodell formájában szólal meg; látogató érkezik egy közösségbe, majd (győztesen vagy vesztesen) eltávozik. Az is először fordul elő, hogy egy Spiró-mű a magyar köztudatban elevenen élő problémakörhöz nyúl, még akkor is, ha a környezet lengyel; az elnyomott kisebbségek helyzete ugyanis élő, átélhető és mindig aktuális téma közgondolkodásunkban, és a dráma parabolisztikus áttételeit, politikai utalásait közönségünk könnyedén felfogja, mert ehhez „a nyelvhez” hozzá van szokva. Ez az első Spiró-dráma, amely ismerős magyar hagyományokban gondolkodik, szerkesztése feszes, szereplői sokoldalúan, hitelesen ábrázolt karakterek, konfliktusa pedig feszült, érdekes és fordulatos. Így minden együtt volt a sikerhez, csak jó előadás kellett hozzá, s ez is létrejött a Katona József Színházban, 1983-ban, Zsámbéki Gábor rendezésében, Major Tamás színháztörténeti értékű alakításával.
A múlt századi Varsó híres színésze, Boguslawski vendégjátékra érkezik az orosz fennhatóság alatt álló Vilnába. Jelenléte felkavarja a nyomorúságos kis lengyel társulat életét, színpadi csínytevéseivel borsot tör a megszállók orra alá, majd győztesen eltűnik a tett színhelyéről, erőt adó legendák légkörét hagyva maga után. A többiek ott maradnak ugyan, de a megroppant gerincek hajszálnyira kiegyenesednek, és a társulat tagjai megérzik, hogy művészetük, a színház olyan legyőzhetetlen hatalom, amely kifoghat minden elnyomáson és erőszakon. Spiró drámái mindig a vesztes helyzetét ábrázolják, egyedül Az imposztorban azonosulhatunk a hős győzelmével, ott, ahol megint a színház és a színész a főszereplő, és ahol a szerző A békecsászár után ismét figyelemre méltó metaforáját teremtette meg a színház örök varázsának.követni. [...]