[...] Ilyen az élet. Sajnos, nem minden történik az ember jó szándéka szerint. Ahogyan mondani szokták: ember tervez, Isten végez. Az első találkozás után, annak ellenére, hogy Karácsonyi Fülöp semmiféle határozott ígéretet nem kapott Julikától, havonta fellátogatott a fővárosba, s hamarosan látni lehetett, hogy sorsuk szálai hogyan kerülnek egyre közelebb s végül is hogyan fonódnak egybe, s már egyikük sem akarta szétszakítani. Julika úgy élt, mintha különösebb elhatározások nélkül az álom és valóság között tévelyegne, nem utasította vissza Karácsonyi ragaszkodását, s minden további nélkül nem fordított hátat Stefánnak. A gondolatban odaígért két trikóról sem feledkezett meg, István napjára vett neki egy kék és egy vörös csíkosat. Az új gúnyában még nagyszerűbben festett a legény, s Julika hogyan is tudhatott volna könnyű szívvel elszakadni tőle? Ha az udvaron megszólalt a verkli, úgy érezte, mintha varázserő hatalmasodna el rajta. Izgalom fogta el, kezei között nem ment a munka, szívét olyan nyugtalanság szorította, hogy ruháin át is tisztán hallotta dobogását. Nincs menekvés, gondolta szorongó félelemmel, és sehogy sem tudta, hogy mit csináljon magával, a két ember közül melyikhez is vonzódik igazabb érzéssel? Ezt a kérdést is a nénje oldotta meg váratlanul és megfellebbezhetetlen erőszakkal. [...]
