[...] Néhány hatalmas Csillag valóban ott álldogál valamivel beljebb a parttól, a Nyárfák alatt, egy tisztáson. Lámpásaikból szelíd, erős fény árad.
Ezt a fényt hívjuk mi úgy… nem tudom, hogy hívjuk ezt a fényt. Ebből a fényből vannak a mesék.
A Csillagok persze, ezt mindenki tudja, általában odafent vannak az égen, és ősidők óta egy kalandos történet jeleneteit szövögetik egy hosszú-hosszú képes kárpitba. Szövik-szövögetik millió szálból (úgy is hívják az ilyet: falikárpit). De van ennek a történetnek egy olyan része, amit csak itt, a Földön lehet beleszőni. Itt az embereknek kell hosszú utakat bejárniuk a boldog vagy boldogtalan lábukkal, és házakat emelniük, és gyerekeket hozniuk a világra; így jön létre a képes kárpitnak a bennünket, embereket illető része. Nem tudom, olyan nagyon fontos rész-e ez a rész, de ezt a munkát a Csillagok elvégezni semmiképp sem tudják. Mit keresnek hát itt a Fák alatt?
Amikor azonban gondolataimban idáig jutottam, ijedten kellett látnom, hogy a Csillagok – megsértődve – sorra eloltják lámpásaikat, és eltűnnek a Fák alól. [...]