[...] Mátraszentanna eldugott hegyi fészek, ahová csak ritkán érkeznek őrnagyok. Egy szép júliusi reggelen azonban az Egerből érkező menetrendszerű buszról kivételesen kettő szállt le.
Az egyik a még mozgó járműről ugrott le. Sudár, jó fellépésű, parancsoló kinézésű ember volt, akinél őrnagyabbat álmodni se lehet. Épp ilyennek képzelték Gyula parancsnokát.
Furcsállották, hogy a vendég körül se néz, hanem biztos léptekkel elindul a volt Klein-féle vendéglő kerthelyisége felé.
– Őrnagy úr! – kiáltotta utána Tót, de ő vissza se nézett. Csak a kerthelyiségben érték utol. Körülállták, és szívrepesve nézték; ő azonban igen barátságtalanul rájuk mordult.
– Miért molesztálják az embert?
– Mélyen tisztelt őrnagy úr – mondta Tót. – Én vagyok a Tót.
– De mit akar tőlem?
Tót egy bátorító pillantást vetve rá, odatolta a lányát.
– Szeretettel üdvözöljük az őrnagy urat, és kívánjuk, érezze jól magát szerény otthonunkban – mondta lámpalázas hangon Ágika, és átnyújtott egy piros rózsacsokrot.
– Maguk összetévesztenek valakivel – válaszolta bosszúsan az őrnagy. – Én a mátraszentmiklósi tiszti üdülőbe utazom, és csak most látom, hogy ez nem Mátraszentmiklós, hanem Mátraszentanna.
Sarkon fordult. Visszarohant az autóbuszhoz. A rózsákat magával vitte.
Tóték értetlenül bámultak utána, aztán ijedten egymásra néztek, és kirohantak a sörkertből.
A másik őrnagy, aki csak az ő őrnagyuk lehetett, ott állt és várt az autóbuszmegállónál.
Tót egy kis csalódást érzett. Hát ilyen alacsony termetű ember is lehet őrnagy? S ez nemcsak termetre volt kisebb az előző őrnagynál, hanem ütöttebb-kopottabb is. Roggyant csizmában, napszítta tábori sipkában, törődötten álldogált az artézi kút kávájának támaszkodva… Csak Ágika nem csalódott benne. Neki ugyan a másik őrnagy is tetszett, emettől azonban el volt ragadtatva. A zsírpecséteket a zubbonyán vérfoltnak nézte, s úgy bámult rá, mintha elevenné vált volna egy golyó szaggatta, lőporfüstös harci zászló. A legszívesebben megcsókolta volna, mint egy ereklyét.
Tót a bemutatkozás és az üdvözlések után mentegetőzni próbált, de az őrnagy föl se vette, s egy kézlegyintéssel intézte el az iménti személycserét, pedig köztudomású, hogy az ilyen magas állású személyek milyen sértődékenyek.
Tóték már-már megnyugodtak. Ekkor azonban újabb félreértés felhője borult erre a találkozásra, melyre a két őrnagy összetévesztése már némi árnyékot vetett. [...]