Mi lennél hogyha nem
leginkább szél talán
óvatlannak susogni
pajkosan ablakán
megcsipkedni a dévajt
s fölpöndöríteni
alsóját lássa a huncut
aduját valaki
a hőségben alélót
serkenteni megint
neki fuvallatomból
majd új oázis int
töppeszteni december
havát váratlanul
bódító ha az ember
más életet tanul
csiklandoznám a lurkók
száját orrát fülét
nyomomba kelni vágyjon
kamasz fehércseléd
a szemhatáron által
s annál is távolabb
míg ráeszmélhet egyszer
az út sosem szabad
futva bolyongva lesve
mindazt amit megáhít
a szélre irigyen
egyesítse csodáit
