A vonat megállt, s hogy az állomást megláttam a téli estén, önkéntelenül is a német és angol illusztrált lapok karácsonyi képei jutottak eszembe. A völgyben végig csupa apró ház, kicsiny, világos ablakok, s körös-körül mindenütt hó. Hó a házak tetején, hó körülöttem, előttem, mögöttem. A vonat már messze vágtatott, mire a kis állomási épületen áthaladtam, s kezet szorítottam a doktorral, aki bricskán jött ki elibém. A kocsis leugrott a bakról, s egy nagy, mondhatnám: két személyre való bundát terített a vállamra, a télikabátom fölé. Általában sem a doktor, sem a kocsisa nem látszott embernek, akkora bunda volt mind a kettőn; prémes gallérjuk fülig felhajtva, sapkájuk fülig húzva. Mintha nagy, búbos kemencék lettek volna, amint lassú cammogással igyekeztek felém. Hála a bundának, én is csakhamar ilyen kemencévé változtam, s fölmásztam a kocsira, a doktor mellé. A kocsis nekifohászkodott, elindultunk.
– Mennyi út hazáig? – kérdeztem.
A prémek közül fojtott basszus felelt:
– Másfél óra.
És mentünk a falu felé. Vagy egy félóráig egyikünk se beszélt. Akkor megszólalt a doktor, de csak azért, mert a bricska felszaladt egy kupacra.
– Dávid – mondta szigorúan a kocsisnak –, lerúglak a bakról.
Erre megint csönd lett, a bricska tovább kocogott az országúton, és én csöndesen belenevettem a prémgallérba. Alig öt perc múlva megint kupacra szaladt a kocsi. A doktor teli tüdőből ordított a kocsisra:
– Dávid!
A lovak megijedtek, s most úgy röpültünk, mint a szélvész. Ez, úgy látszik, jobb kedvre hangolta a doktort, mert beszédes lett.
– Mi az újság Pesten? – kérdezte.
– Semmi.
– Hát a kormány mit csinál?
– Semmit.
Újabb szünet.
– Hát a Blaháné? Játszik-e még?
– Játszik.
Ezzel aztán ki is volt elégítve a kíváncsisága. Egy ideig hallgatott, aztán elkezdett beszélni arról, amiről eddig nem akart vagy nem tudott.
– Be van rendezve a szobád – mondta –, minden van benne, ami kell. Tanulhatsz, amennyit akarsz. Az ágyad mellett van a csengő, ha kell valami. Úgy lakol, mint egy király. És ha megint nagyon elfog a szerelem, bejössz hozzám, és én majd kiverem a fejedből. Meglátod, mire hazamégy ügyvédit tenni, nevetni fogsz az egészen. Ember lesz belőled, és nem is gondolsz többé arra a lányra. Ugye, így lesz?
Csöndesen mondtam:
– Nem. [...]
OLVASSA TOVÁBB!