Ma visszavittek lépteid.
Ólom lábadat rakosgatod a
lépcsőn fölfelé. S mikor
ott állsz az ajtaja előtt,
a csöngetésre fölengednek
benned fagyott patakjaid.
Voltál, voltál. Most újra vagy.
Kissé előre dőlsz, mégis
ajtórácsba kapaszkodsz, erős
erőtlenül. Egyszerre oldódsz
szét esőként, s akár a föld,
nyomban be is iszod esődet.
Hiába forogsz magadban
hibátlanul. Várakozásod
nem nyitja az ajtót, de
mögötted egy várost melegít.
A kulcs motozását nem hallod
a zárban, de szól a harang.