Két idősebb nővért politikai okokból falura telepítenek.
Hírt kapnak, hogy a temetőt, ahol az apjuk nyugszik egy távoli városban, megszüntetik, s ha igényt tartanak a hamvakra, szállítassák el.
Három nap eltávozást kapnak a rendőrségtől.
Elutaznak a városba.
Pénzük nincs papra, hogy exhumálási szertartást is végeztessenek; a pap meg szemet huny.
Éjszaka ásatják ki apjuk csontjait.
Kék papírba csomagolt fakofferbe teszik a csontokat, fölszállnak a zsúfolt vonatra, a kofferre ülnek.
Mikor helyhez jutnak, ölükbe veszik a zörgő csomagot.
Egy faluban szállnak le, ahol a régi családi kripta van.
Kihalt állomás.
Zuhog az eső.
A falu négy kilométerre.
Egy cigány vezeti el őket a távoli nőrokonukhoz, aki itt lakik. Rokonuk szintén idős már, nem ismeri meg őket, de a látogatás, a fakoffer újra családtaggá teszi.
Hajnalig beszélgetnek, húsz éve nem látták egymást.
Reggel elmennek a paphoz az újratemetés ügyében.
Pap nemrég szabadult a börtönből, és fél kivonulni velük a temetőbe. Ott, helyben, a lakásán végzi el a szertartást a koffer fölött, utána azonnal elhagyja a falut, hogy alibije legyen: ő nem tud semmiről.
A két nővér éjszaka megy ki a temetőbe.
A sírásó nem tudja megmozdítani a súlyos kőlapot, és oldalról próbál alája ásni, de cementfalba ütközik. Visszamegy a faluba kalapácsért, vésőért, hogy lyukat véssen a falba, és ott szórja be a csontokat.
Lassan halad a munkával, közben meghajnalodik. A faluban híre megy, hogy istentelen dolgot művelnek a temetőben.
A faluvégről figyelmeztetik a két nővért, hogy nagyobb csoport közeledik, és vasvillások is vannak közöttük.
A sírásó megijed, kereket old.
A két nővér rémületében kis gödröt kapar, oda szórják a csontokat, letapossák, és a temető hátsó kapuján sikerül feltűnés nélkül visszajutniuk az állomásra. Éppen időben érkeznek haza, karácsonyra – letelt a három nap.