Nem akarok a túlsó partra menni,
de titkolom. Sorban állok én is
az öreg kompnál, hétköznapi arccal,
főleg, hogy lássam, hogy hogy működik,
és majd ha kell, zökkenőmentesebben
vegyem igénybe – mint aki járatos
és tudja, kinek kell a jegyet megmutatni,
vagy kell-e jegy egyáltalán. Most sorban állok,
fogom a biciklit, mint régen a lányokat
a nyakuknál, finoman és erősen,
a sorban állás, az nem új nekem.
A döntő pillanatban majd kilépek
a sorból, mint akinek eszébe jutott
a posta, hogy nem adta föl a levelet,
a gáz, hogy ott maradt a teavíz;
gondterhelt, kicsit bosszús arccal,
de kisfiús bűnbánattal is,
fejcsóválva fogok kilépni
az utolsó pillanatban, amikor a kompot
már a parti vasbakokhoz kötik,
és a civilizált utasokon is
átfut a tülekedés remegése.
