Sajkódi esték Az ötvenhatos felkelés vidéken ért, ahová a Galilei-bemutató izgalmai után húzódtam. Mint beteg embertől senki sem kívánhatta, hogy annak a tíz napnak a forgatagába beledobjam magam. Két félelem vitt föl – az utolsó négy napra. Az egyik, hogy a magyarság bevérzi a kezét. Az elmúlt néhány évben sokan és rettenetesen szenvedtek, félős volt, hogy ha mód nyílik rá, ehhez mért bosszút állnak. A másik félelem, hogy a fürdővízzel kiöntik a gyereket: a romlott szocializmussal magát a szocializmust. Én viszont úgy éreztem, hogy még az eltorzult szocializmusnak is vannak (főként pedagógiai téren) értékes vívmányai, melyeket a magyar nép nem adhat ki a kezéből, s ha valóban gazdái leszünk a helyzetnek, azt nem a kapitalizmus fele vissza, hanem a 20. századi szocializmus fele, előre kell továbbfejleszteni. A két félelem, mely publicistává tett (a négy nap alatt írt hét cikkből három jelent meg), fölösleges volt. A nép maga fékezte meg az itt-ott fellobbanó bosszúvágyat. Az oroszok visszajövetelével a kétes kimenetelű küzdelem – kapitalizmus vagy szocializmus – elmaradt. Az én cikkeim azonban némi meghökkenést keltettek azok közt, akik hallgatásommal visszaélve, a maguk fútta fantommal igyekeztek azonosítani. Ennek köszönhettem, hogy a felelősségre vonás helyett, melyre mint az Írószövetség vezető tagja fölkészültem, a fordulat után néhány dicsérő cikk jelent meg rólam, s a füredi kórházból kikerülve (ahol az átélt izgalmak után kerestem menedéket) a Kossuth-díjat is át kellett vennem.
A helyzet azonban sokkal bizonytalanabb volt, semhogy az odadobott labdát elkaphattam volna. Az új kormány s a megtorlás egyelőre enyhébb volt, mint amire fölkészültünk, de megtörténtek az első író-letartóztatások, ellenségeim is hamar magukhoz tértek megszégyenülésükből; Togliatti, az írók szerepével foglalkozva, engem pécézett ki főbűnösül. A következmények is igazolták tartózkodásomat. Széchenyi-drámám bemutatása – a közönség viselkedése, mely a Toscá-t is tüntetésre használta ki – megadta a jelet, s a népi írók ellen indított harcban első számú vádlott lettem. Az ország helyzete is ennek megfelelően komorodott. Mindez kívánatossá tette a gazda nélkül maradt Balaton menti tanyát, melyből lányom és vőm 1956 novemberében biciklin vágtak neki új, tengerentúli életüknek. [...]