Meghallgatni jó. Ha egymás mellé állítva, kötetté kötve megjelenik tizenhárom olyan interjú, mely az úgynevezett fiatal irodalom tárgyköréből válogatta alanyait, valószínűleg elkerülhetetlen bizonyos összegző elnevezések használata: „nemzedéki körkép”, „generációs felmérés” stb. El kell mondanom: ez a kötet tizenhárom beszélgetést tartalmaz, s ez a tizenhárom beszélgetés semmiképpen nem tekinthető egy irodalmi generáció portréjának. Nemcsak azért, mert az interjúalanyok életkora eleve kérdésessé tenné ezt. De azt hiszem, maguk a megkérdezettek ódzkodnának a legjobban bármiféle irodalmon kívülről eredő kategorizálástól, és talán nem mellékes, hogy a kérdező szándékai is roppant távol álltak ettől. Már csak amiatt is, mert egy ilyen törekvés a megkérdezettek és a kimaradottak összevetésével valamifajta rangsor fölállítását sugallhatná, s ezt végképp nem szeretném.
Nagyon fontos alkotók és nélkülözhetetlen egyéniségek hiányoznak e névsorból – bízom benne, hogy egy másik kérdező előbb-utóbb majd őket is megszólítja.
Ez a kötet éppen olyan esetlegesen készült, ahogyan a hétköznapok telnek. Véletlenek és találkozások, rokonszenvek és kíváncsiságok, olvasmányok lódították újra és újra előrébb, s végül, kissé a magam számára is váratlanul, csaknem két év leforgása alatt kötetnyire gyarapodott a már elkészült beszélgetések szövege.
Egy biztos: ez a kötet nem akart és nem akarna több lenni annál, ami: beszélgetések sora. De ha lehet, alább sem adja. Már csak azért sem, mert ezekből a beszélgetésekből alighanem a kérdező tanult a legtöbbet. [...]