Martinkó Sándor egyedül maradt. S rádöbbent, hogy egyedül volt eddig is, csak nem vette észre. Mert amíg számított, talpnyalók vették körül, s ő jóhiszeműen a barátainak tartotta őket. Valamelyik délután lefejtette az augusztusban szüretelt prekaszt, s meghívta rá a tanácstitkárt, az öreg patikust fiatal, enervált feleségével együtt, a Földszöv ravasz ügyvezetőjét meg másokat. Nem jöttek el, és ki sem mentették magukat. Egyedül itta a könnyű, édeskés bort, s gondolkodni próbált. [...]
