[...] 21. Nyáréjszaka a Dunakorzón. Másnap reggel, mintha közben mi sem történt volna, Mari elindult a gyárba, Angyalföldre, frissen, mintha üdülésből tért volna vissza. Én is aránylag vidáman kísértem a Berlini térig: örültem a visszanyert mozgási szabadságomnak. A Sas utcában sem kapkodtam úgy, ahogy szoktam. Pedig az ablakon kihajolva megláttam Leitgébnét, amint átmegy a Sas utcán, a Vadász utca irányába. No és? Ha megúsztam a Majestic Szállót és mellesleg a Hársfa utcai, hatalmas termetű és mamutlábú felügyelőt – nem fogok megijedni az ötödik kerületi rendőrségtől. Ha megmutatom nekik az alkalmatlansági bizonyítványomat, nem az ő dolguk, hogy felülvizsgálják, Különben is, Leitgébné már többször átment oda, de még sohasem szálltak ki a hívására – miért jönnének éppen most?
Jól körülnéztem a Sas utcai lakásban, már nem találtam olyan sivárnak, mint amikor szüleim elindultak onnan a szomszéd száműzetésbe. Az Arany János utcai termek ugyan fenyegetően sötétlettek, de úgy látszott, még senki sem igényelte ki azt a lakrészt. És tudtam, hogy ott áll még a zongora, amelyen Eti utolsó éveiben Karola játszott neki, ő pedig ott csinálta utolsó, befejezetlen táncait. De az én megmaradt részem világos volt, és kényelmes: örülhetnénk, ha ilyen lakásunk lenne, saját lakásunk – Marival. Úgyhogy már jócskán benne jártunk a délelőttben, mire onnan elindultam. A lépcsőházban Leitgébné dühösen sertepertélt, nyilván, mert ezúttal sem tudta odamozdítani a rendőröket. Nem állhattam meg, hogy a kárörömnek hangot ne adjak:
– No, mi újság, Leitgébné? – kérdeztem a lehető legkedélyesebben. De kitolakvó kajánságomért menten megkaptam a büntetésemet:
– Hát csak az, hogy már kiutalták a lakásukat.
Elmúlt a keserűsége, fölcsillant a szeme. Én meg, egyebet nem tehetvén, igyekeztem legalább „az ábrázatomat megóvni”, ahogy az angolok mondják.
– Az enyémet aligha – feleltem a lehető legközömbösebb hangon –, legföljebb a szüleimét. – Bosszúságomat visszafojtva próbáltam puhatolózni: – És ugyan kinek?
– A Baromfiközpontnak.
– Hát az meg micsoda?
– Egy új hivatal. Itt fog megalakulni. Csak azért mondom, hogy Vas úrnak legyen ideje előkészülni rá.
– Mi közöm nekem az egészhez? – és gyorsan elköszöntem, Leitgébnét megfosztva a további diadalittas lehetőségeitől. [...]