Tudjátok mit, írjunk zanzát, rikkantotta Horog; mi az a zanza? kérdezte Kovász; Karinthy találta ki, ha jól emlékszem, és az a lényege, hogy egy mondatban kell összefoglalni valamelyik irodalmi mű tartalmát, például: Hajóorvos alacsony és magas emberek közé kerül, és megutálja a normális méretű embereket. Na? – rábámultak, Gyula vállat vont: a Gulliver; marhaság, morogta Déses, a társaság mindenkori egyszemélyes műszaki brigádja, nem mindenki olyan irodalomrajongó, mint te; mi nem is irodalommal csinálnánk, hanem mindenki zanzásítaná, mondjuk az életét; hogyhogy az életét? hát a jövőjét, így egy mondatban, hogy mit akar kezdeni vele, az életével; felolvasnánk, és kitaláljuk, melyik kié, na rendben? Ljusza papírt és tollakat osztogatott; maximum három perc, mondta Horog; elcsöndesedtek; csak a zene, valami gyors ritmus, vagy még mindig az a lassú, érzéki dallam úszott a levegőben, kintről papírtrombiták tülkölése szűrődött a szobába, és elkeveredett a dallammal; kész vagyok, mondta Ljusza, és szemében vidám fények ragyogtak, melyeket vörösre színezett a lámpa…
