1 A költészet didaxisáról
Ha tollat fogsz, királyom, ne feledd,
használnod kell az írásjeleket.
Pont nélkül pontatlan a műremek,
jó a szövegnek, hogyha tűzdeled,
több írásjellel jobban érthető,
k ö z é r t h e t ő a mondanivaló.
A pont kevés. Ne bíbelődj vele.
Egy pont csupán a tényközlés jele.
Három-négy pont… a szöveg vacog itt-ott…
sejlik, a mester ismeri a… titkot…
A kérdőjel? Mutatvány, mégpedig
valakiről, ki még kételkedik,
kiálts rá felkiáltójellel, és
tudjuk, múlandó a kételkedés!
Tudjuk, van itten szív és indulat!
Tudjuk, a szerző éppen min mulat!
Tégy kettőspontot: csihadjon a láz,
a ember higgadt fővel magyaráz.
Olykor tanácsos a közbevetés is.
Tedd zárójelbe (hiszen azért mégis).
Légy komplikált. És spleenes és morális
– a gondolatjel intellektuális –,
és tedd idézőjelbe azt, hogy „Rembrandt”,
nyomban tudjuk, hogy v a n v a l a m i s z e m p o n t.
És kurziválj! Csináld a dőlt betűt!
Csengetni kezd a szó, ami elüt,
hadd álljon ketté a polgár füle,
hadd lássa be az olvasó: hülye.
Költő vagy, csupa szeretet,
szeresd az írásjeleket,
velük kiáltsd, hogy FONTOS, ami ott áll –
kivéve, hogyha idézetet loptál.