2 A költészet ritmusáról
Királyom, midőn az éjjel megbomoltál
s a kurtizán arcára ráhajoltál,
vélvén, a révületből rádmered
a lemeztelenített ismeret,
míg szemed józanságát belevágod
s rákérdezel: „Te hogy csinálod?”
s aztán a görcsös hallgatáson
megütközve mondod: „Csodálom,
hogy végigcsinálsz valamit
és nincsenek rá szavaid” –
midőn az éjjel emígy szónokoltál
s a kurtizán arcára ráhajoltál,
hogy mélyen-látás, álom-sziszegés,
tanulhatóvá szűkül az Egész,
ha szó-pincéit megnyitja a száj –
hogy mi történik, nem láttad, király,
nem jutott át szemed szigonyzatán,
hogy tüzi kígyó az a kurtizán,
akit a hüllők osztályába űz
a tettenérés, hogy a tűz,
a nevetségig-táruló,
magát-világnak-áruló
kőbomlás, építmény, ima –
trochaikus gimnasztika.