[...] Három szerencsétlen szakáll
Berzsián költő kapuja előtt három fehér szakáll lengedezett. Berzsián kipillantott az ablakon, és azt mondta:
– Nocsak, három fehér szakáll.
A három fehér szakállhoz három öregember tartozott. Tanakodtak valamin Berzsián kapuja előtt. Berzsián már nyitotta volna az ablakot, hogy beinvitálja őket, de nem volt rá szükség, mert bejöttek maguktól is. Lengett a szakálluk.
– Üdvözlünk, városunk nagy fia! – mondták odabe Berzsiánnak.
„Ajaj – gondolta Berzsián –, nem jó jel. Ha azt mondták volna: hogy üdvözlünk, városunk kisfia, vagy netán: üdvözlünk, városunk unokaöccse, abból még kisülhetett volna valami jó. De ebből! Háromszor is ajaj!” Hellyel kínálta őket.
Mielőtt leültek volna, bemutatkoztak.
– Aggszakáll.
– Főszakáll.
– Alszakáll.
Berzsián megsimogatta tömött, fekete szakállát, és azt mormogta:
– Legalabb szakáll – és lehuppantak mind a négyen.
– A városi tanácstól jöttünk – kezdte ünnepélyesen Aggszakáll.
Berzsiánnak ettől rögtön eszébe villantak az adók. A házadó, a flaszterkoptatási adó, a jobbkézadó, a balkézadó, a versadó és még az a hetvenháromféle, amit a városi tanács kitalált. És amit Berzsián nem fizetett be. [...]