[...] Nagyon megijedtem. Olyan furcsán csillogtak a szemei, hogy megijedtem. Eddig még sohasem láttam nála ezt a rugós kést, de éreztem, hogy képes lenne hasba szúrni vele a sötét képű Laczát. A Margithok egyébként is híres verekedők és bicskázók. Margith Jani egyik bátyja, aki most jött ki a börtönből, egy vásári verekedésben leharapta egy mézeskalácsárusnak a fülét. A másik bátyja még mindig börtönben ül, mert megszúrta Markulikot, a focistát, a Nyakkendős Markuliknak a testvérét. Lehet, hogy éppen ezzel a rugós késsel szúrta meg. Margith Jani elmesélte nekem, hogyan történt az a késelés. Télen hazajött Belgrádból Markulik, a focista, és egy rakás vendéget is hozott magával. Egy este berontottak a Pelva-kocsmába, hogy ők mulatni akarnak, és azzal kezdték a mulatást, hogy megparancsolták a többi vendégnek, azonnal takarodjanak haza. Voltak vagy nyolcan, két kocsival jöttek, és nagyon hangoskodtak. A többi vendég el is takarodott, de Margith Jani bátyja ült továbbra is az asztalnál, mintha mi sem történt volna. Persze hogy mindjárt körülvették, elkezdték taszigálni, Markulik, a focista pedig kiöntötte a földre a borát. Odament Pelva, a kocsmáros is, és kérte Margith Jani bátyját, hogy menjen el, még mielőtt baj lesz, de ő nem ment el, hanem azt mondta Pelvának: – Semmi vész, öregem. Majd mindjárt rendet teremtek én ezen a szemétdombon. – Azzal felállt, és hasba szúrta Markulikot, a focistát. Így aztán a belgrádiak takarodtak el nagyon gyorsan: vitték Markulikot a kórházba, ahol mindjárt megoperálták, és élve is maradt, de azt mondják, focista már nem lesz belőle többé. A Margith Jani bátyját pedig lecsukták, lehet, hogy éppen emiatt a kés miatt. Nem csoda hát, hogy megijedtem, amikor megláttam Margith Jani kezében.
– Tedd el – mondtam. – Tedd el, és menjünk innen.
De ő nem tette el a kést, elgondolkozva nézegette, és azt mondta:
– Remélem, sok pénz lesz a kasszában. Akkor aztán adhatunk belőle az öreg Molnárnak is.
– Ez az – mondtam örömmel. – Egész biztos sok pénz lesz a kasszában.
És adunk belőle Molnár Tihamérnak is, meg az öreg Molnárnak is. Így még sokkal érdekesebb az egész. Most menjünk innen, aztán majd még alaposan megdumáljuk a dolgot.
– Mit akarsz te még megdumálni? – nézett rám csodálkozva Margith Jani.
– Hát ezt az egész izét. A postarablást meg mindent.
Rám nézett, és most megint olyan furcsán csillogtak a szemei.
– Ne beszélj itt nekem összevissza – mondta fenyegetően. – Megdumáltunk mi már mindent. Este fél hétkor legyél itt a parkban!
Igen, most már tudtam, hogy ez nem csak szép tervezgetés volt. Most már tudtam, hogy nincs mese: a postát ki fogjuk rabolni. [...]
