I Megkeresek minden régi helyet,
nem ott van és nem úgy, nem
olyan semmi sem, s az a Valaki
sincs jelen, akinek ujjlenyomata
egy elveszített ibolyán,
tudom, a száraz csónakot
minek rakta az árokpartra,
a házakat minek meszelte át
szokott kopottból, szapora
mozdulattal minek takarított,
hogy minden úgy legyen,
amilyen sose volt, ennyire
boldog össze-vissza,
én áprilisi iskolám.
II
Valaki úgy bánik velem,
enyém legyen még ez a
vörös kutya is, ahogy szabad
láncon szalad, enyém a két
öreg vörös tyúkja csendélete,
s ami szóra sem érdemes,
vagy ki nem mondható titok:
ablaka szárnyasoltárából
hiányzó Szűz enyém, mert bele-
látom, meg azt a sokszorosított
Krisztust szőlődűlőn és útfeles,
szigligeti nekem való
jeruzsálemi csonka corpust,
Virágvasárnap egész Nagyhetem.
III
Helyettesít e várromszínű föld,
hát nem is folytatom, nagyobb
költészetet csinál, ki teremtményeit
alulról fölírja szememig,
hozzáfokoz, amíg hasonlatot
találnék, kifakad a nyír, minek
írásjel nőstény s hím közé,
ha a csönd kékje fűt-fát összead?
s tagolatlan összetett mondatok
a rétek, erdők, nincs országhatár,
nem hajt más gondolat csak e
szerelmes diktátor, csupán ez a
jácint-buja, ágypuha fényharaszt,
e gátlástalan mindig ugyanaz.