[...] Ha már polipkarokról esett szó a föntiekben, akkor jussanak eszünkbe a hidrafejek is. Történetünk évében, 1882-ben szeretett magyar hazánkra két irányból, északkeletről és délnyugatról vicsorognak egy-egy nyomasztó problémakör hidrafejei, és az ilyen fejeknek tudvalévően az a tulajdonságuk, hogy amikor egyet levágunk közülük, mindjárt kettő nő a helyébe. Amikor egy gondot nagy nehezen megoldunk, a megoldás szükségszerű velejárója lesz két másik, az előzőnél jóval súlyosabb gond.
Az egyik hidrafej a boszniai rendezési válság (ez vicsorít felénk délnyugatról), a másik a galíciai menekültválság (ez meg északkeletről).
Csak röviden, hogy az olvasó lássa az összefüggéseket: csapataink ideiglenesen Boszniában és Hercegovinában állomásoznak, továbbá Novibazár egy részében is. Sajnos a török hatóság, amely az említett tartományokban ötszáz évig folyamatosan fenntartotta a rendet, újabban annyira elzüllött, hogy felkelések robbantak ki ellene, és az egyre súlyosbodó polgárháborús állapot azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy menekülő kulturálatlan idegenek százezrei – köztük mohamedánok is! – fognak Szlavónián keresztül Magyarországra özönölni, úgyhogy 1878-ban sürgősen lépni kellett.
Csapatainknak már csak azért is muszáj volt megszállniuk a Nyugat-Balkánt, mert ha sokat totojázunk, akkor Szerbia szállja meg, és ugye nem kell magyaráznom, hogy ez milyen következményekkel járna. Például az lenne az egyik igen veszélyes következmény, hogy létrejönne egy erős délszláv állam, amely Oroszország szövetségeseként Horvátország megszerzésének ürügyével hátba döfné a Monarchiát. Úgyhogy szépen odamasíroztunk, és meghiúsítottuk ezt a készülődő disznóságot.
Most ott vagyunk a Nyugat-Balkánon (ideiglenesen), és építjük csórikáimnak a vasúti hálózatot. A sok százezer bosnyák menekülő pedig nem menekül, hanem ül a fenekén, mert Bosznia-Hercegovina biztonságos ország, ahol olyan szigorú vagy még szigorúbb rend uralkodik, mint a török hódoltság fénykorában.
Igen ám, de ha már megszálltuk ezeket a vadregényes történelmi tájakat, akkor az sem ártana, ha a jogállásukat rendeznénk. Például el kellene döntenünk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchián belül Ausztriához tartozzanak-e, mint Csehország és Galícia, vagy inkább Magyarországhoz, mint Horvátország és Szlavónia.
Szerintem tartozzanak Ausztriához, vacakoljanak velük az osztrákok. Finanszírozzák ők a boszniai vasútépítést meg a többi hóbelevancot, és akkor nekünk, magyaroknak az egész nyugat-balkáni hacacáré egy krajcárunkba sem kerül.
Nem jó, nem jó. Ha Ausztriához csatoljuk a Nyugat-Balkánt, akkor az osztrák sógor olyan óriási lesz, mint egy elefánt, és mi, magyarok úgy eltörpülünk mellette, mint egy egér. És akkor az egész világ látni fogja, hogy a dualizmus úgy, ahogy van, bakfitty és pókmáj. Mindenki észre fogja venni, hogy a Monarchián belül Magyarország nem egyenrangú Ausztriával, ahogyan Budapest sem olyan mértékben székesfőváros, mint Bécs. Különben is, Bosznia a középkorban a magyar király fennhatósága alatt állt, úgyhogy nehogy márhogy lemondjunk a jogos tulajdonunkról!
Szerintem csatoljuk Bosznia-Hercegovinát Magyarországhoz, azt az iciripiciri Novibazárt pedig megkaphatja Ausztria, és akkor mi leszünk a sokkal nagyobbak. Vagy inkább tudjátok, mit? Novibazár nem is olyan pici, úgyhogy az is legyen csak a miénk. Egyszer már úgyis a miénk volt az egész cucc, ha jól emlékszem, Nagy Lajos király idején.
Nem jó, nem jó. Ki az Isten haragjának van annyi pénze, hogy fizesse azt a sok vasutat meg közutat meg középületet meg közvilágítást, amit ott egyik évről a másikra fel kell építeni, a viaduktokról nem is beszélve? Nehogy már mi, magyarok álljuk a cechet a bosnyákok kikupálódásáért! Kicsik vagyunk mi ahhoz, és kevesen! Mi, magyarok már így is kisebbségben vagyunk a saját hazánkban! Már így is tele vagyunk szláv nemzetiségekkel! És akkor még felvegyük Boszniát is a hátunkra púpnak? Aztán abból mi lesz, ha tízezrével idevándorolnak a bosnyák cukrászok? Beleragadunk a törökmézbe!
Szerintem egyesítsük a horvátok lakta országokat és tartományokat, méghozzá osztrák–magyar közös közigazgatás alatt, és akkor horvát testvéreink lennének a Monarchia leghívebb támaszai.
Na még csak ez hiányzik, meg a faszomra egy bibircsók! Összegyúrni Horvátországot és Szlavóniát Boszniával és Hercegovinával? Hozzáadni élesztőnek Dalmáciát, sütőpornak Isztriát, csipetnyi sónak pedig a görzi grófságot? Milyen pogácsa vagy palacsinta fog abból kisülni?
Létrehozunk egy bazi nagy horvát államot, mire a horvátok hálából azt fogják követelni, hogy Zágráb legyen éppolyan egyenrangú főváros, mint Budapest, és akkor a dualizmus átalakul trializmussá. Több se kell a cseheknek, ők meg azt fogják követelni, hogy Prága legyen éppolyan egyenrangú főváros, mint Zágráb meg Budapest, vagy inkább még sokkal egyenrangúbb, és akkor a trializmus átalakul kvadrializmussá.
Most már ebből elég, álljon meg a dísz- és gyászmenet!
Én ezektől az idegen szavaktól hülyét kapok.
Én meg síkideg leszek.
Várjatok csak, ez még mind semmi. Most mondom a legjobbakat. Ha a dualizmus átalakul trializmussá, az annyit jelent, hogy az egyesített Nagy-Horvátország tokkal-vonóval elszakad a magyar koronától. Azonkívül Fiumét is elveszik tőlünk, úgyhogy nem lesz többé kijáratunk a tengerhez. És hatvannégy vármegye helyett marad nekünk ötvenkettő.
Ne már… [...]