Erdei fák közt néhai csapat
körülüljük a tüzet – a nyarat.
Szálldos a szikra, tűz fölött lebegő
arcunkba fúrja arcát a levegő
s szomjas fatörzsek kérgén bor csepeg –
szentjánosbogaras forró éj pereg.
Fölöttünk cirádás glória imbolyog:
cigarettáink füstje gomolyog
s körbejár az üveg, sorba kortyolunk
egymás fénylő hajába szagolunk.
Lombos, fekete erdő a vérünk
zúgja, susogja: örökké élünk
munkára ünnep jön, ünnep után munka
zsíros kalap, pufajka, csizma, vodka.
*
Hamu alatti parázs gyürekszik
sziszeg, duruzsol, fel- és felizzik.
Hol vagytok Anna, Maja, Olja?
szerelmes hajatok szél kócolja
hol az az agyag, feledhetetlen
csizmám talpán amit cipeltem?
S hol az a nagy, csillámló égbolt
ami szédítő vert-ezüst vért volt
amihez fogadalom illett
és ami mindenkit megillet!
Hol az a nyár, rézbőrű nyarak
s honnan törnek fel ezek a szavak:
munkára ünnep jön, ünnep után munka
zsíros kalap, pufajka, csizma, vodka.