[...] A márciusi ifjúság tehát a testvériség megvalósulásának, a népek közti irtóháborúk megszűnésének útját a népek nemzetközi összefogásában, a demokratikus nemzetköziségben látta. De a szavakat itt is szembesítenünk kell a tettekkel, hiszen tudjuk, hogy az első francia forradalom testvériesség-szólamait a napóleoni hódító háborúk valósága követte. 1848 után nem következett nálunk olyan fejlődés, mint mondjuk Franciaországban 1794 után, de tény, hogy az életben maradt márciusi girondisták kevés kivétellel, a nemzetiségek elnyomásának gyakorlatára váltották fel a nagyszerű eszményeket. De ha a magyar burzsoázia hűtlenné is vált saját eszméihez, ez csak eggyel több ok arra, hogy a márciusiak nemzetköziségének örökségét magunkénak vállaljuk.
Annál is szentebb kötelességünk ez nekünk, mert a márciusiak legjobbjait ebben a kérdésben sem érinti a polgári osztálykorlátoltság vádja. A népek nemzetköziségének hívei voltak s maradtak halálukig. Egy olyan világért harcoltak, ahol a nemzetek testvéri szövetségben fognak dolgozni az emberiség jövőjén, ahol nem lesz többé háború, ahol a népek egy családként maguk intézik sorsukat.
„A nemzetek nem fogják egymást üldözni. A testvérszeretet szellemláncai fogják egybecsatolni az emberiséget, s egy világcsaláddá olvasztandják a föld minden népét” – hitte és remélte Vasvári.
Az örök béke pacifista híveivel szemben nem árt emlékeztetni arra, hogy a márciusiak legjobbjai nem általában a háború ellen harcoltak. Tudták és vallották, hogy van igazságos háború, „szent harc”, ahogyan Arany János megfogalmazta, mely a népek szabadságáért, az elnyomás ellen folyik:
„Ezt a harcot, melyet a népek az elnyomó hatalmasság ellen vínak, – nevezik forradalomnak. A forradalom a legszentebb harc, ami a világon lehet. Mikor egyik király a másik ellen visel háborút, az csak a királyok jussáért történik, de a forradalom a népek jussát víja ki…” [...]