Szilágyi Júliának 80. születésnapjára
A múltat
Most azt kell megköszönnünk,
amit lemetszett már a távol,
elsorvasztott sok sürgős cél és Isten.
Ami volt, de ami naponta nincsen.
Azt köszönöm, mi nem feledhető,
s mint fodormenta, oly kiirthatatlan –
ez, bár magára hagytad, újranő.
Mérlegelés
Az évek feltapadnak, mint fonalak a bábra.
Visszaforogsz már félúton, s majd fenn a csúcson.
Szellemek szerelme – egyenként mind leválik.
Mi fennmarad, a mérlegedre vár ma.
Ami felépült, nem épül le most se, nem. Kilépsz
a vasköpenyből, mely szorít, ő a sors.
A második menetben, ott már puszta kézzel
válogatsz: mi volt erő, s hogy erő az is, a gyász.
A magány csonthéjú, zárt állkapocs.
Az vagy, akire annyi éve vársz.
Körülöttünk a világ
A világ fényfolt, hosszú távol.
Mi távolodunk minden évvel.
Aki néz, lát –
az mindig széles fesztávon világol.
A kép a ritmus ünnepe.
Vérkörök rejtett üteme
felvirrad, kiköt valahol.
Minden kép lemetsz a világból egy darabot.
S helyére tol egy másikat.
Abban élünk, amit egy festő körénk falazott.
Jókívánság
Sok estét kívánok, könnyű reggelt.
Sok olyan ember legyen közel,
aki mond valamit. Vagy kérdez.
Aki nem veszi föl heves-heved,
s aki megvéd – nem csak te véded.
Az élet rejtőzőbb felében
legyenek olyanok veled,
kik nem tűnnek el semmi elmúlással:
akik elviselik tőled az igazat.
S hogy neked igazat mondjanak –
azt is megengeded.