Ne higgy a füvek, a fák, az erdők csendjének.
Feszes moccanásokban élnek,
s ha mélyet lélegzel, belülről érzed
növő neszeik –
Ne higgy a tárgyak suta csendjének.
Harsány mozdulataid bennük égnek –
és bennük álmaid.
A verejték csillogása az aszfaltban,
kemény körmök nyoma a fölépült falban,
sárga tengeriben
fényes kapák láza:
átsüt rajtuk csöndben kezed moccanása.
Vigyázz minden tárgyra, óva gyúrjad-bontsad:
halálod után még fölsebzik a holdat –