Emlékszel még a téli táncra,
melyet künn, a kocsisok jártak?
Lábuk körül a fagy vicsorgott,
s hogy űzzék, hát vadul bokáztak!
S karjuk dobálták, mellre, oldalt,
akárha szárnyuk – szinte vártad:
a Földet elrúgva, egy messzi,
meleggel áldott tájra szállnak.
A légben lassú varjak úsznak,
csapat veréb riadva rebben,
szállnának már ők is közöttük,
csizmásan, nagyfoltú bekecsben…
Húznának fönn már Vé-alakban,
mint késett darvak! Nem is látod,
csak krúgatásuk hull alá: a
földön tanult káromkodások…
Kinek bokáját fagy harapja,
így szállana oly ég alá, hol
tűzszáju Nap nyerít reája,
s a Hold is lángok közt ficánkol!