[...] Nyuszt hallgatott. Ambrus többet nem mert szólni. Nyuszt komor elhallgatásai mindig rosszat jelentettek. A barátságos mester ilyenkor már átváltozóban volt goromba, világgyűlölő emberré. Ha eszébe juttatták a feleségét, aki a háború utolsó napjaiban megszökött tőle, mindig elborult a kedélye, s csak többnapos részegség után tért vissza a műhelybe, és kezdett dolgozgatni. Ambrus ilyenkor öt-hat napra egyedül maradt a műhelyben. Nyuszt hangulatai egyébként is kiszámíthatatlanok voltak. Egyik pillanatban még fütyörészve gyalulgatott, de a következőben már elkomorult az arca. Ilyenkor általában kipillantott a koszos, fűrészpor lepte ablakon, és letette a gyalut. Ambrus a mestere háta mögül néha óvatosan kilesett az ablakon, mert látni szerette volna, hogy mi kedvetlenítette el a mesterét. De soha nem látott semmit. Csak a vizet, ahogy tükörfényesen a nádöbölbe simult, vagy haragosan hullámzott, csónakokat dobálva a hátán. Nyuszt azonban mégis látott valamit, ami csak neki mutatta magát, másnak nem. Az is lehet, hogy a vízre régi képek vetődtek, hajókkal, emberi alakokkal. Ha kitekintett az ablakon, egy másik vizet, másik öblöt és nádast látott, mint a jelenben élő emberek. [...]
