[...] Ha a szürke ló visszajön…
Hogy is nem gondolt eddig erre?
Csutak az ablaknál állt, orrát az üveghez nyomta. Mögötte zajok hallatszottak, de ezek alig jutottak el hozzá. Egy pillanatra mintha anyát hallotta volna, majd apa kissé rekedtes hangját. Aztán megszűnt minden. Nézte, nézte az utca hosszú vonalát, mintha várná, hagy feltűnjön a szürke ló, akárcsak valamikor régen.
És hogy ő nem gondolt volna rá?
Dehogyisnem. Most, itt az ablaknál érezte, hogy tulajdonképpen mindig is rá gondolt, a régi cimborára. A régi, nem nagyon hűséges cimborára – tette hozzá magában.
Újra lepergett előtte az egész história, akárcsak egy régi filmen. Az a jelenet, ahogy a roskatag, szürke ló feltűnt az utcán a fuvarosnővel, aki el akarta adni a Vágóhídnak. És akkor ő, Csutak azt mondta, hogy meg kell menteni, hogy ezt a lovat meg kell menteni. – Fölvillant előtte Kamocsa csúfondáros arca, ahogy a szemébe nevetett. „Virsli lesz a lovacskából! Hurkatöltelék!” Aztán, ahogy a ló egyedül áll az üres telken, az ócska kád mellett. És akkor ők ketten, Pazár Micuval bemásznak, hogy megmentsék.
De miért tartott vele Pazár? Hiszen ő se hitt benne, hogy ezt a lovat meg lehet menteni, hiszen ő is csak nevetett azon, hogy ezzel a kimustrált gebével még lehet valamit kezdeni. Nevetett rajta, akárcsak a többiek: Kamocsa, Dunai, Dochnál. De azért mind segítettek, pincékben rejtegették a lovat, majd végül kivitték a szigetre. Kati… igen, talán csak egyedül Kati hitt Csutaknak: mármint, hogy ezt a szürke lovat még lábra lehet állítani.
Csutak elmosolyodott az ablaknál. Mintha ezzel a mosollyal akarná megjutalmazni Katit, aki hitt a dologban.
Aztán az a jelenet volt előtte, ahogy a lóval kibámulnak a vasúti fülkéből. Majd amikor megjelennek a filmesek, és egész kis várost építenek fel a szigeten. Igen, akkor történt, hogy felfedezték a szürke lovat. Mert a filmben, amit forgattak, éppen egy ilyen lóra volt szükségük. El is vitték magukkal a filmvárossal együtt. [...]