[...] Egy krajcár…
A tenyerére fektette, lefújta róla a port és az ujjaival is megtörülgette, hogy igazán krajcár-e? Mert Istenem, hiszen… egy krajcár!
Egy krajcár, amiért ő egész életében keserves munkákat végzett, jól viselte magát az önmegtagadásig s még azt a földöntúli élvezetet is megtagadta magától, hogy vadonatúj ruhájában meghengergőzzék az utca porában!…
Egy krajcár, amiért máskor egész délutánokon, sőt napokon át jól viselte magát, vigyázott a ruhájára! Amiért ő a kezét számtalanszor megmossa – szappannal! Egy krajcár, ez a mérhetetlen vagyon, a kincsek kincse, a jóság jutalma, a tisztaság eredménye! Aztán kezdte a szemeivel keresni azt az urat. Mert lehetetlen, hogy valaki ne legyen, ha így minden viszontszolgáltatás nélkül, hiába, ingyen valakinek egy krajcárt ad!… [...]