[...] Szülőfalumban gyermekkoromban majdnem minden ház udvarán akadt körtefa, vagy a kert végében, akár a szőlőben, vagy a kipusztult szőlők helyén a páskomokban, hol legelésző tehenek dörzsölték fényesre a fák törzsét, hogy enyhítsék a bangócsok okozta viszketegségüket. Szaftos, piros bélű volt a legtöbb, de kálmánkörte, szegfűkörte és torzsátlan. Hullott a férgese, de nem veszett kárba, fölették a disznók. Gyönyörűek voltak, ha kivirágoztak az óriás vén gyümölcsfák udvarokban, szérűkben, de legszebbek magányosan künn a határban. Tiszteletből elkerülgették az ekével. Ma vén gyümölcsfát tartani szégyen, mert nem kifizetődő. Nem növekszenek gyermekeink örömével ágaik között s nem öregszenek meg velünk. Csak termelünk rajtuk. Mérgekkel fertőzött lombjuktól sikoltva óvjuk családunkat még udvarunkon, kertjeinkben is. Rabszolgáinkká változtak egykori barátaink, a fák. [...]