A szó dadog, a muzsika beszél,
beszél a fákkal a bús őszi szél,
beszélnék én is, de csak dadogok,
a szó dadog, az óra üt, a vég
közeledik, és nincsen menedék –,
nem a vég elől – mi előtte van –,
ó, a föld alá dadognám magam,
ha lehetne – mi mindent meg
ne tennék –
a szó dadog, elővetül az emlék,
a jövőé, hogy jobb lesz,
hogy nem ál
az eszme, hanem szűzi ideál.