Bunkó Vince meg a százembererejű bajnok. Amikor Bunkó Vince a király háza előtt járt, látta, hogy huszonhét stráfszekér áll a kapunál, és mindenféle királyi portékákat rakodnak rájuk. Kérdezte Bunkó Vince az első útjába eső embertől:
– Mit akar a király, tán új lakásba költözik?
– Nem költözik, fiam, hanem menekül, mert azt üzente neki a török szultán, hogy álljon ki valaki az ő százembererejű bajnokával, vagy pedig fizessen tíz véka aranyat, ezer darab sőre marhát, s ráadásul adja az országát!
Volt a királynak három vitéze, akik mindig a nagy erejükkel dicsekedtek, de amikor megtudták, hogy a százembererejű bajnokkal kellene megvívniuk, ijedtükben mind elhányták a vitézi öltözetüket, és kimentek az erdőre betyárnak.
– Na, ilyen szégyen mégsem érheti a királyt – mondta Bunkó Vince –, én bemegyek hozzá!
– Jó napot kívánok, felséges királyatyám, én vagyok Bunkó Vince, aki nem tűrheti ezt a szégyent az országon.
– Nem tűröd, nem tűröd, de ki áll ki a százembererejűvel?
– Itt vagyok én, Bunkó Vince, majd én kiállok!
– Hány éves vagy, gyerek?
– Tizennyolcat töltöttem, tizenkilencbe fordultam!
– Na és, tanultál te valami vitézséget?
– Nem tanultam semmit, de nyolcéves korom óta parittyázom!
A király csak kapkodta a fejét.
– Parittyával akarod legyőzni a százembererejű bajnokot?!
– Azzal. Még a vaddisznó is, ha homlokba hajítom vele, úgy bukik fel, ahogy a maga puskájától soha!
– Na, ezt már szeretném látni, te gyerek. Igaz-e a szavad, vagy sem? Mert ha igaz lenne, neked adnám a fele királyságomat...