...Amikor felkerültem Pestre, ott volt a nagy kérdés, hogy hová. Valaki mondta, hogy menjek be a Zápor vendéglőbe, mert ott ismerősei dolgoznak. Későbbi támogatóim, pártfogóim, atyai barátaim, a Tóth páros, Tóth István és Tóth Károly. Csak névrokonok. Ég és föld, tűz és víz. Az egyik elméletileg is képzett szakember, aki emellett felsőfokú pincér mestervizsgát tett. Érettségi után ment el pincértanulónak, vendéglátóipari főiskolát végzett, pártvonalon is adminisztrálta magát. És jutott különböző gebinekhez. Megkapott egy sörözőt. Úgy megszedték magukat, hogy mind a ketten öröklakást vettek másfél év alatt. Mivel szóba került az, hogy valami ocsmány kocsmát átalakítsanak elegáns sörözővé, mert be akarta bizonyítani az az ember, aki akkor annak a vendéglátó-vállalatnak az igazgatója volt, hogy lehet első osztályú üzletet csinálni munkáskörnyéken. És ameddig épült ez a vacak, addig őket különböző helyekre szétlökték.
Akkor én már elhatároztam, hogy a vendéglátóiparhoz teszem le a voksomat. Így mentem be a Záporba, pincérkedtem egy hónapot, utána elkerültem a Vitorlába csaposnak, ahol már rutinos csaposnak számítottam, nagyon tudtam csinálni a témát. Jól tudtam lopni a vezetővel együtt. Aztán kikerültem egy sportpályára. Gebinben csinálta ott a vendéglőt egy gusztustalan, kancsal, dagadt nő meg egy hozzá képest jóképű, nála fiatalabb parasztlegény, férj, feleség. Szerintem a férfi a Wartburgjáért vette el a nőt. Pincért kerestek, oda irányított az üzletcsoport-igazgató, hogy ott van hely. A Vitorlát bezárták, nem is nyitották ki. Mindenesetre itt is kitelt a becsület. Összevesztem a főnökeimmel. A véremet kiszívták volna legszívesebben. Egyedül voltam pincér, harminchárom asztalom volt, és az egy szezonüzlet. Amikor nyár van, kijárnak a teniszesek, a futballisták, a kézilabdások, szakvezetők. Gyűlések vannak, ülések vannak, és a környékbeliek is odajárnak, és mindenki egyszerre akar ebédelni. A gebines pár csak a pénzre vigyázott bent, nekem elszámolási kötelezettségem volt. Nem akartak dolgozni. A férfi egész tevékenysége abból állt, hogy reggel megvett húsz kiló kenyeret, azt behozta a Wartburgon, a felesége pedig állt a konyhában, s mindenbe beledugta a gusztustalan ujjait, mindent végigkóstolt, amit egy nagyon jól főző parasztasszony megfőzögetett. Én meg a harmincféle étellel, mint az őrült! Leadtam nekik még négy százalékot a borravalómból is, plusz a gebinhaszon az övék volt. Ötven métert kellett mennem a tálalókonyhától az első vendég asztaláig. Mire egy embert megetettem, többször le kellett járnom az ötven métert. Vállaltam, mert szükségem volt a pénzre, tudtam, hogy lehet jól keresni.
Az új söröző volt a cél. Ellébecolni addig, míg ki nem nyit. Nagy ünnep volt, odavettek. Ott nem kellett rohanni. Kényelmes, úri munka volt, szakmát csináltunk. Kellettem a két Tóthnak, bíztak bennem anyagilag, látták rajtam, hogy jól mozgok a pályán, láttak bennem valami fantáziát. Az egyik, a gyakorlati Tóth állandóan a konyhára csábított, és mutatta, hogy hogy kell halat filézni. Meg a császármorzsát meg a nem tudom, micsodát elkészíteni. Az elméleti Tóth árut vetetett át velem, számlán. Ezer módja van annak, hogy bízhat-e az ember a másikban, vagy sem. Három-négy ellenőrzéssel meg lehet győződni arról, hogy az ember frankó-e, vagy nem.
Az egyik Tóth, az elméleti egyszer azt mondta: „Ide figyelj, Béla! Te jössz itt a különböző ötleteiddel, hogy milyen falatok, meg mivel kéne enni, milyen napokat rendezzünk. Miért nem mész el górénak valahová?” Csodálkoztam, hogy mit beszél. Milyen lehetőségeim vannak nekem arra, hogy üzletvezető legyek? „Figyelj csak! Sok mindent nem értem el én ennél a vállalatnál, de annyira azért bíznak bennem pártvonalon, hogy ha én azt mondom a tanulmányi osztályon valakire, hogy fel kell venni, azt felveszik.” Pár nap múlva a kezemben volt a papír, hogy felvettek az üzletvezető-képző tanfolyamra.
Egyszer nem kaptam meg tőlük a fizetésemet. Illetve kevesebbet kaptam. Valami olyasmire hivatkoztak, hogy gyengébben ment a forgalom. Én, amikor jobban ment a forgalom, akkor se kérdeztem meg, hogy adnak-e több pénzt. Háromezer forinttal kevesebbet adtak, mint amit kialkudtunk a hivatalos fizetésen felül. Úgy megsértődtem, hogy huszonnégy órán keresztül ittam, mint az állat. Holtrészegen bementem, és felmondtam...