...Romantikus vagyok, ezt nem tagadom, mondta Marika a turisztikai iroda új alkalmazottjának, szeretem a gyertyafényes vacsorákat, a hosszú sétákat a kastélykertben és a finom érzéseket, mert ezt se tagadom, meg minden, de mégis meglepett, hogy Mariettának szólít, mivel soha nem voltam Marietta, én nem emlékszem, hogy engem valaha is bárki így hívott volna, tényleg nem rémlik egyáltalán, amitől ő még persze emlékezhet így, és nevezhet Mariettának, mindenesetre annyira váratlan volt ez a megszólítás, hogy először azt hittem, a levél nem is nekem szól, csak éppen nem ismertem senkit, aki erre a névre hallgat, így tovább olvastam, és úgy vettem, hogy mégis nekem szánta, és hát nekem, ez egyre nyilvánvalóbb volt, ahogy haladtam előre az olvasásban, és tudod, nagyon szép betűkkel írt, gyönyörű a kézírása, ha másról nem, erről rá kellett jönnöm, hogy bizony, hogy ő az, az én kis hajdani udvarlóm, mert egyszer csak beugrott, hogy neki tényleg már akkor is ilyen szép kézírása volt, istenem, sóhajtott fel, és feljebb húzódott az íróasztalon, amelyen ült, fiatalosan átvetette egyik lábát a másikon, s eligazította a szoknya redőit a bal kezével, ami azt jelentette, hogy elkezdte lefelé huzigálni ezt a szoknyát, ami azzal a mozdulattal, hogy ő feljebb csúszott, feljebb csúszott maga is, istenem, én tizenhat vagy tizenhét lehettem, és tulajdonképpen nem is vettem észre, hogy érdekes vagyok a számára,..
