A helyszín óvatos meghatározása
Amióta ennek az óriási vadkörtefának a közelében élek, el sem kell mozdulnom, hogy messzire lássak, vagy visszanézzek az időbe.
A vadkörte levele kicsi, gömbölyded, sűrűn növekszik az ágakon. Maguk a levelek fényesek, kemények, akár a marhabőr, a leveles ágak a földig lehajlanak, a vezérágak pedig szabályos gömbkoronát emelnek az égre, felfogják a hőt, megszűrik a fényt, a csapadékot maguk köré pergetik.
A göcseji dombhátakon, a hosszú dombvonulatok délkeleti lejtőin, másutt is élnek a környéken ilyen magányos vadkörtefák. Augusztus végétől október elejéig bőségesen potyogtatják fanyar gyümölcsüket, vastagon megterítik vele a sovány földet. A helybéliek a hullott gyümölcsből pálinkát főznek, ecetet készítenek, s mindkettőnek páratlan a minősége.
A vadkörtének a termékenység a végzete.
Nyári felhőszakadások után, mikor a növények több nedvességet nem képesek már befogadni, a gyümölcsök súlyától olykor megroppannak és leszakadnak a fák vezérágai. A lombkoronák e nyári balesetektől megbomlanak, sérülékennyé válnak, ám tépett, egyre viharvertebb állapotukban is több évszázadon át kitartanak. A mi hatalmas vadkörtefánk megőrizte szabályos koronáját. Arbor excelsa, ahogy az erdészeti szaknyelv mondaná, a fajta kivételes példánya. Habár egyszer, egy álmos nyári délutánon, hatalmas roppanás törte meg a csöndet, s ugyanekkor a talaj is megdobbant alattam, fájdalmasan. Mire rohantam, lássam, mi történik, leszakadt, a földön hevert egy hatalmas oldalág. Az első pillantással nem is mérhettem fel, hogy milyen tragédia történt. Mintha egyik karja tőből szakadt volna ki. Felfűrészeltem, ősszel a cserépkályhában meleggé változott. Hiánya azóta fáj. Igyekszem úgy nézni a fát, hogy ne lássam a sebhelyét. Bár egy évtized alatt más ágainak megnövekedett levélzetével majdhogynem kitöltötte a lombkorona hézagát. Mintha azt mondanám, jól tudja a mi vadkörtefánk, hogy mikor mit kell tennie. Lassan visszaépíti a tökéletességét, vagy legalább tökéletessége látszatát.
Másodszor írom, hogy a mi vadkörtefánk, holott soha nem gondoltam, hogy a tulajdonom lenne. Inkább fordítva áll. Különös szerencsének érzem, hogy két évtizede a közelében élhetek, s ha a munkámból felpillantok, akkor talpig virágban, lombjától telten, vagy hónapokon át akár csupaszon láthatom...