Megcsobban a láng.
Kavics hull a tóba.
Elkezd lenni a lenni.
És a fény árnyai,
a semmibe gyűrűző
Isten-karimák
fölgyűrődnek remegni
A gyerek lehajol újra,
és csillagot lel az ujja.
Körkörös karikák.
Minden mintha mozdulna:
önmagán áttolulva,
előtt és után tolva,
átbucskázva, áthullva,
önmagába átbukva
tolja, tolja és tolja
az első molekulát.
Láng csobban, ég ég újra.
Születik a világ.