Szerződést kötöttem az újvidéki Forum Könyvkiadóval egy regény megírására. Ezzel be szeretnék fejezni valamit, amit már régen elkezdtem. Mellesleg elég sok mindent elkezdtem régebben, és sok mindent be kellene fejeznem, elsősorban a Latroknak is játszott regénytrilógia harmadik részét, tehát a Virágos katona és a Rózsaméz folytatását, amit gyakran számon kértek és kérnek tőlem, hiszen ezekkel a regényekkel értem el legnagyobb közönségsikert, pedig időben a századfordulótól csak a második világháborúig jutottam, most van soron a világháború és annak bácskai véres eseményei, majd az ezt követő időszak, amely szintén véres volt, csakhogy a közelmúltig nálunk legfeljebb hangfogóval lehetett szólni a magyarok elleni megtorlásokról, jól meg kellett tehát gondolnom, hogy hogyan fogalmazzak, hogy a hangfogás ne érződjék, de a könyv azért megjelenhessen. Addig törpengtem, amíg rám bízták az Újvidéki Színház irányítását, egy színházépület megszerzését és bemeszeltetését, aztán egy rádiós szerkesztőség vezetését… Ma már hangosan lehet szólni a háború utáni atrocitásokról, sokan meg is teszik, most tehát arra kell ügyelnem, hogy ne ismételjek másokat. Egyelőre még várok.
Közben arra mifelénk kitört egy újabb háború, én akkor éppen egy novellasorozatba kezdtem, és novelláimmal beleszaladtam a háborúba. Volt feldolgozandó téma elég, és én írtam is szorgalmasan, néhány ilyen novellám megjelent a magyarországi folyóiratokban is tavaly és az idei év elején, de térben és főleg időben túl közeliek az események, és én úgy éreztem, hogy prózámba egyre inkább belopakodik a publicisztika, ami nem mindig baj, de nekem nem tetszett, óvatosabb lettem, majdnem teljesen leálltam. A háború egyébként szállítani fogja továbbra is a témákat, mert ahogy elnézem, eltart még egy ideig. Ez kissé talán cinikusan hangzik, holott csak szomorúan közöltem egy szomorú tényt...