A háború csúful megtépte a park fáit, a vadhajtások annyi év után sem tudják elkendőzni a régi sebhelyeket. Az egyik tölgy ágyéka helyén üreg sötétlik. Havazott nagy pelyhekben, mikor gránát csapott bele, a repeszek azóta belenőttek a húsába. Az üreg persze ott ásít azért, a kutyák hamar fölismerték az előnyeit, nappal a gyerekek is. Örökké bűzlik a töve.
A szél az ablakok előtt csattogtatja a csupasz ágakat, néha úgy hallatszik, mintha egy konok csőr kopogtatna az üvegen.
Varjú talán?
Az öregasszony régidivatú berliner kendőbe burkolózva jár-kel a lakásban, hol itt, hol ott tűnik fel. Gyűlöli a kicsi madarakat. Hangosak, hivalkodók, nincs bennük semmi szemérem. A függöny mögül szokott kilesni a párkányra, hogy lopkodják-e a szalonnabőrt. Legszívesebben úgy kapná el őket, mint a legyet; a markában aztán csipoghatnának. De csak az ág kopog, a szomorú varjak távolabb gubbasztanak a fákon.
Esteledik.
Az előszobában pár kerti szék, ingó, háromlábú asztalka, rajta művirág csokor. Itt várakoznak a betegek. Lila selyemernyő alatt kék lámpa világít; még az elsötétítés idejéből maradt meg. Annyi minden eltörött azóta, ez a huszonötös égő mintha vasból lenne.
Egyáltalán csoda, hogy a ház megmenekült. Egyik oldala még ma is tátong, mint egy szétroncsolt fogsorú száj: a gipsz, a cement, a fém kétemeletnyi magasságban szétmorzsolódott, a csonka falak peremét fölverte a gaz, s ahogy veri az eső, egyre jobban mállik, a szél átsüvít rajta.
Az öregasszony két sor szőnyeget akasztott az ebédlő falára, de az akkor is húzott. Valahányszor belép ide, mindig megborzong. Becsaphatatlan ösztönnel érzi, hogy a csillár igenis leng odafent, a légáram éjjel-nappal hintáztatja a fejük felett, szívósan és észrevétlenül. S egyszer le fog zuhanni. Azért ki lesz felelős?
Emésztődve néz ki az ablakon. A templom belevész a sötétbe, csak a vasbeton harangláb szürkéllik a fák mögött, mint egy befejezetlen lépcsőháztorony. Egyszer álmában látta ezt a tornyot, kerengő lépcsőin a plébános lépkedett fölfelé, denevérek között, a bűnös város fölé. Hálás, hogy itt élhet a litániák szomszédságában, egyébként elveszne a megváltozott világban.
Most sietve áttipeg az ebédlőn, és benyit a rendelőbe.
– Kezdhetjük?
...