Él velünk egy kis veréb
már hetedik éve;
neve Szpéró, szeme szép,
csip-csup a beszéde.
Szelíd, kedves, víg madár,
kezünkre csak idejár,
vállunkra is odaszáll,
érdeklődve néz le.
Míg ezt írom, ott hasal
a bal tenyeremben!
Nem leszek kész túl hamar.
De csak melegedjen
zitty-zutty fürdése után,
vizes a toll a hasán,
s a bölcs verébkoponyán,
ahol – ne feledjem! –:
fehér csillag nőtt idén,
egy kicsiny fehérség!
Ilyet se hallottam én.
A jeles verébkét
bárhogy nézzük, csillaga
megvan, úgy, mint ő maga!
Elszállt most valahova – – –
Itt végzem meséjét.